Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cleo és a szépségverseny

2008.07.24

CLEO ÉS A SZÉPSÉGVERSENY

 

Cleo az 5. részben (Sellőnapló) a Tenger Királynője Versenyen vett részt. Ő egy portugál gályának öltözött. Volt ott tengericsillag, rák és mindenféle tengeri motívum. Természetesen Miriam is elment és ő sellőlánynak öltözött. Cleo jelmezén először mindenki csodálkozott, hogy mi az de a végén Cleo azt elmondta, persze senki sem értette, úgyhogy a végén azr mondta, hogy bohóchal. A versenyt Tiffani nyerte meg, Miriam barátnője. Azonban történik egy kis fordulat: Kim és Eliot megsejtik, hogy a lányok sellők, és le akarják leplezni őket. Először vízzel lelocsolnak mindenkit, de Cleo a képességével eltereli maga körül a vizet. Miriamról is azt hiszik, hogy sellő, és ezt be akarják bizonyítani. Úgy gondolják, hogy Miriam igazából nem jelmezt vett fel, hanem átváltozott, és hogy ezt nyilvánosságra hozzák, le akarják tépni róla a jelmezt, tudván, hogy nem lehet mert igazi, még is sikerül, hiszen nincs igazuk. A végén cleo azt hazudja, hogy a napló egy irodalmi mese, az uszony amit kim látott pedig egy jelmez volt, csak tönkre ment, és különben is, hogy lenne sellő amikor nem, is tud úszni?!

Képek:

hamarosan....

 

 
   
       
   
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szfvár dózsa u. 3.

(Eszter, 2010.12.30 10:46)

Szeretem a h2o-t! A kedvencem vagy Cleo! A barátnőmmel szoktunk h2o-t játszani, ez a kedvenc játékunk, és én téged alakítlak! Jó a pasid: Luis!

klio

(klio, 2010.07.14 19:09)

szia vivike tény leg én vagyok a leg jobb rajongod na hello babám???????????

vivike ?raj

(vivike, 2010.07.14 19:08)

szia klio te vagy a leg jobb rajongod na hello?

SÁSD GÁRDONYI GÉZA 24

(SOLTI NIKOLETT, 2009.07.08 15:17)

NAGYON SZERETEM A H2OT

pakod

(CSILLA, 2009.06.18 14:50)

te vagy a kedvencem

g.petra@freemail.hu

(Petra, 2009.04.09 09:57)

Szia Cleo! Imádlak, te vagy a legjobb! A családom szerint naon hasonlítok rád! Remélem valaha találkozunk! Addig is csak így tovább a filmben!

dózsa u. 5

(Cleo, 2009.03.20 18:06)

Szia cleo!kicsit hasonlítok rád és jó vagy a h2o-ban.

Ukrajna I. Szecseni 27

(Gontova Krisztina, 2009.03.02 15:05)

nagyon szeretem Cliot o a legjob imadlak Clio ojan akarok leni mint te! es jo pasid is van Luiz!

hát..

(titkos enyimé, 2008.10.24 09:33)

szar ennnyi...

titkos

(DOROTI, 2008.09.06 14:16)

hát Cleonak elég sznob pasija volt remélem kap ujatamugy imédom a h2o

Királyrév. 69

(Kocsis denisza, 2008.08.19 09:39)

Nagyon szeretem H2-ot Cleo belole a kedvencem és Lewis. Remélem hogy sokáig fog tartani ez a musor .
Koszonom

Királyrév. 69

(Kocsis denisza, 2008.08.19 09:39)

Nagyon szeretem H2-ot Cleo belole a kedvencem és Lewis. Remélem hogy sokáig fog tartani ez a musor .
Koszonom